Pottyondy Edina is megszólalt a meggyilkolt kárpátaljai magyar kapcsán, gyorsan megtalálta, ki a hibás

A youtuber szerint a magyar miniszterelnök „vádaskodik és hergel, tovább locsolja a benzint az ukrán és a magyar sovinizmusra”.

Irán szerint következményei lesznek a palesztinok ellen elkövetett bűncselekményeknek.
Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Hossein Amirabdollahian iráni külügyminiszter, ahol értékelte az utóbbi napok eseményeit. Véleménye szerint palesztinok elleni elkövetett eddigi bűncselekmények komoly következménye lesz, amiért Izrael lesz felelős – írta meg a Reuters.
Izrael megkezdte Gáza ostromát, válaszul a Hamász múlt heti ámokfutásáért, amely legalább 1300 ember halálát okozta. A válaszcsapások során eddig 1500 palesztint öltek meg.
Hossein Amirabdollahian szerint
A palesztinok kitelepítése, valamint a víz és az áram elvágása a Gázai övezetben háborús bűncselekménynek minősül”
– tette hozzá az iráni miniszter.
A politikus szerint a Palesztina és Gáza elleni háborús bűnök folytatása esetén a térség többi része is válaszolni fog. „És természetesen a cionista entitás és támogatói lesznek felelősek ennek következményeiért” – mondta Amirabdollahian.
A miniszter azt nem részletezte, de az „ellenállás tengelye” Irán, palesztin militáns csoportok, Szíria, a libanoni Hezbollah és más frakciók közötti szövetség lehet-e.
***
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
Nyilván nem. Míg Budapesten Izraellel vállaltak szolidaritást, a Nyugat nagyvárosaiban a palesztinokért tüntetnek.
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Itt az ideje, hogy érzelmek helyett a tényeken alapuló újságírás legyen hatással a közbeszédre.
Az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrehozása történelmi jelentőségű volt.
Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.